Egy hátborzongatóan szép jelenet bontakozik ki; téli ölelés a vízparton. A tó, vagy talán egy folyó befagyott kiterjedése a felhős eget tükrözi, a tompa szürkék és fehérek vásznát. Egy csónak, látszólag a középpont, lehorgonyozva, utasai nyüzsögnek. Alakok gyülekeznek, talán egy utazásra készülnek, vagy csak a hideget viselik. A művész mesterien használja a fényt, vagy inkább annak hiányát, hogy melankólia érzését keltsen. A kopár fák, hóval borítva, mint néma tanúk állnak. A távolban egy elmosódott városkép utal a világra ezen a téli menedéken túl. A kompozíció vonzza a szemet, gyengéd húzás a közvetlen előtér és a távoli horizont között. A tompa paletta és a finom részletek a csendes elmélkedés érzését idézik, a tél csendjében megörökített pillanatot. Szinte hallom a hó ropogását a lábam alatt, a víz gyengéd csobbanását a csónakon.