Ez a kifejező tengeri tájkép megragadja Velence lagúnájának nyugodt, mégis mozgalmas hangulatát alkonyatkor. A művész mesterszerűen bánik a fénnyel és árnyékkal; a nap alacsonyan áll az égen, aranyló fényt vetve át a lágy, szórt felhőkön. A kompozíció a szemlélőt az előtérből — ahol egy magányos alak egy kis csónakban dolgozik — vezeti a közelben horgonyzó nagyobb vitorlások felé, melyek vitorlája meleg fényt kap, éles kontrasztot alkotva a víz és az ég visszafogott tónusaival. A fodrozódó víz visszatükröz számos színt és mozgást, csillogó szőnyeget alkotva, tele csendes energiával.

A paletta gazdag, de visszafogott, földes barna, szürke és finom okker tónusok dominálnak, melyek nyugalmat és nosztalgiát idéznek. Az ecsetkezelés részletes és folyékony, megragadva a vitorlák, a fa hajók és a lagúna felszínének lágy hullámainak textúráját. Majdhogynem lírai nyugalom árad a képből, távoli madarakkal és a velencei horizont homályos körvonalaival díszítve, ami egy időtlen pillanatot sugall a nappal és az éjszaka között. A festmény nemcsak Velence tengerészeti kultúráját ünnepli, hanem meghívja a nézőt, hogy elmélyüljön a lagúna nyugodt szépségében és ritmikus életében.