Ez a kifejező festmény egy borús délutánt ábrázol egy kőhíddal, amely egy folyón ível át, nehéz felhős ég alatt. A művész ecsetvonásai élénkek, ám visszafogottak, texturált felületet hozva létre, amely a fény és árnyék játékát idézi. A kompozíció a partszakasz átlós vonala mentén vezeti a tekintetet, ahol alakok és lovaskocsik sejtetik a városi élet mindennapjait. Az előtérben álló kopasz fa finom kontrasztot alkot a híd masszív boltíveihez képest, kiemelve a jelenet szezonális hidegségét és csendjét.

A színpaletta hűvös és visszafogott, ködös szürke, lágy kék és földes barna és zöld árnyalatokkal, amelyek nedves, elmélyült hangulatot árasztanak. A felhők alacsonyan és sűrűn lógnak, elmélkedő hangulatot teremtve. A művész impresszionista technikája megragadja a fény és időjárás múló hatásait, meghívva a nézőt, hogy érezze a nedves levegőt és a víz halk fodrozódását. Ez a mű érzékeny visszatükrözése a 20. század eleji városi életnek, amely a realizmust és a költészetet egyensúlyozza.