A természet hatalmas kiterjedése egy nyugodt tájban bontakozik ki, ahol a hullámos dombok invitálnak egy lágy, tompa ég alatt. A művészet a nézőt egy nyugodt jelenetbe hívja — a buja zöld mezők a szemhatárig nyúlnak, finom domborművekkel tarkítva, amelyek látszólag lélegeznek a pillanat csendjében. Az előtérben néhány magányos fa magasodik, leveleik a láthatatlan szélben susognak, életérzést és ellenállást közvetítve a hatalmas háttér előtt. Ezek a fák, tartósak és magányosak, nem csupán a táj elemei; a természet tartós szellemét testesítik meg, megragadva a magány lényegét.