A jelenet lágy nyugalommal bontakozik ki; a fák zöld ölelésével keretezett látvány. Az impresszionizmus energiájától lüktető ecsetvonások a vásznon táncolnak, megragadva a fény és az árnyék múló játékát. Egy ösvény a tekintetet a távolba vezeti, a középpont felé: egy templomtorony, amely átszúrja az eget. A templom, a közösség és a hit szimbóluma, a lombkoronában helyezkedik el.

A színpalettát a zöld és a barna különböző árnyalatai uralják, tükrözve a táj bujaságát. A kék árnyalatai a leveleken keresztül kandikálnak ki. Az általános hangulat a derű és a csendes elmélkedés. A művész technikája, melyet a rövid, törött ecsetvonások jellemeznek, a festményt a közvetlenség érzésével ruházza fel, mintha a jelenet egyetlen napsütötte pillanatban került volna megörökítésre. Ez egy olyan jelenet, amely a béke érzését idézi, egy gyengéd menekülést a világból, egy helyet, ahol könnyen el lehet veszni a vidék szépségében.