A táj kibontakozik előttünk, egy fenséges hegyi jelenet, amelyet az örvénylő felhők mulandó szépsége ölel körbe. A művész mesterien ragadja meg a fény és az árnyék kölcsönhatását, a napfény átszűrődik a ködön, hogy megvilágítsa a sziklás csúcsokat és a zöldellő lejtőket. A szemet a sziklák textúrája és a hegyoldalhoz tapadó fák finom részletei vonzzák.

A kompozíció a kontrasztok szimfóniája; a szilárd, sziklaszilárd hegyek a lágy, folyton változó felhőkkel kerülnek egymás mellé. A színpaletta tompa, a zöld, kék és szürke finom változataival, amelyek a nyugalom és a derű érzetét keltik. Ez a festmény ámulatot és csodálatot kelt, arra invitálva a nézőt, hogy elmélkedjen a természet nagyszerűségéről és a pillanat mulandóságáról.