Ez a lenyűgöző festmény egy csendes erdei jelenetbe vezeti a nézőt, ahol egy nagy fa törzse, amelyet a szűrt napsütés fürdet, dominál az előtérben. A művész laza, texturált ecsetkezelése csillogó hatást kelt, mintha az egész jelenet rezegne a fény finom játékától, amely átszűrődik az ágakon. A fa kérgét meleg sárgák és lágy barnák uralják, finoman kontrasztban a háttér hűvösebb, tompább árnyalataival, amelyek ködös, majdnem éteri légkört teremtenek.

A kompozíció meditációs élményre hív; a kiterjedt ágak indák módjára nyúlnak, ritmikus kecsességgel szövik át a levegőt, amely egyszerre sugall erőt és törékenységet. Ez az impresszionista megközelítés a természet múló szépségét idézi meg, megörökítve azt a pillanatot, amikor a fény és az árnyék együtt táncolnak. Nyugalom érződik, amelyet az élet lágy suttogása ölel körül – a levelek susogása, a szél suttogása. Történelmileg ez a stílus tükrözi a művész elkötelezettségét a plein air festészet iránt és az impresszionisták csodálatát a fény múlékonysága iránt, így a mű nem csupán egy tájkép, hanem egy élő érzelmi találkozás a természeti világgal.