A lenyűgöző jelenet gyönyörűen megörökíti a hídra boruló köd ethereal minőségét, lágy kék és levendula árnyalatokkal álomszerű atmoszférát teremtve. A vízből kiemelkedő ívek rejtett formái gyengéden kibontakoznak, kontúrjaik a köd által lágyítva, nyugalmat sugallnak. Monet ecsetkezelése laza, mégis szándékos; minden egyes vonás úgy tűnik, feloldja a kemény vonalakat, meghívva a nézőket, hogy az áramló folyó fölött ingadozzanak. A távoli városi élet formái elhalványulnak a háttérben, utalva az idő múlására és az emlékek múló természetére.

A mesterművet szemlélve tagadhatatlan érzelmi visszhang érezhető. Emlékeztet a mindennapok mulandó szépségére; szinte lehet hallani a történelem halkan suttogó hangjait a nehéz ködpárnák alatt. A festmény megörökít egy időben lógó pillanatot, ahol a táj meditációs hellyé válik. A művészet története általánosabb összefüggésében ez a darab a klasszikus impresszionizmus jelképe, amely a szín és a fény előtérbe helyezése mellett a pontos részletek előtt áll, és kihívást jelent a hagyományos reprezentáció normáinak.