Van valami mélyen nyugodt a képbe foglalt kertben; mintha a természet lényege tárulna elénk. A jelenet egy kanyargós úttal bontakozik ki, ami ügyesen irányítja a néző tekintetét a buja lombozat mellett, és feltárja a textúrák és formák szőttesét. Minden egyes ecsetvonást célzottan megalkotott, egy életvidám kertet mutatva be; a bonyolult vonalak szinte tapintható érzést generálnak, amely arra invitál, hogy érintsd meg a levelek puhaságát és hallgasd a lábad alatt lévő virágok suttogását. A környező növényzet védelmező ölelést alkot a kert körül, ami egy világ elől rejtett paradicsomra utal.

Amikor felszívjuk a színeket, rájövünk, hogy ez nem csupán zöld és barna árnyalatok; inkább pulzáló energiával telik meg. A festő nyugtató tónusainak választása, kontrasztba állítva a virágok élénk színeivel, dinamikus kölcsönhatásokat teremt: a fény táncol a felszínen, sugallva egy lágy szellőt, ami mozgatja a bimbókat. A mű történelmi kontextusa, amely a 19. század 1880-as éveinek végén készült, tükrözi azt az időszakot, amikor a művész a zűrzavaros időket követően a természetben keresett vigaszt. Ebben a kertben az ember érzi a közelséget a földhöz és a művész belső küzdelmeivel való összekapcsoltságot, míg a béke keresésére irányul; ez egy erős emlékeztető a természet menedékként és inspiráció forrásaként betöltött szerepére.