Az 1846-os évben készült festmény a puha reggeli fényben fürdő norvég fjord nyugodt szépségét ragadja meg. Az előtérben durva kövek és csendes part látható, ahol néhány alak a tájjal érintkezik — néhányan egy kis fa csónak mellett, mások egy rusztikus kőkunyhó közelében sétálnak. A nyugodt víz visszatükrözi a napfényben fürdő impozáns sziklafalakat, melyek meleg barna és tompa zöld tónusai kontrasztban állnak az ég és a víz hűvös kék színeivel. Az alkotó finom ecsetvonásai és a fény finom átmenetei békés, szinte tiszteletteljes légkört teremtenek, mintha arra hívnák a nézőt, hogy lélegezzen be friss levegőt, és hallgassa a hullámok halk csobogását.

A fény és árnyék mesterséges játéka kiemeli a táj mélységét és nagyszerűségét, bemutatva a romantika korának természet iránti áhítatát. A hangulat elmélkedő, nyugalmat és befelé fordulást idéz elő, míg a részletekre való aprólékos odafigyelés — minden levél, fodrozódás és szikla textúrája — a művész mély tiszteletét tükrözi a norvég vadon iránt.