Ez a kifejező tájkép egy közelgő vihar előtti pillanatot ragad meg egy hatalmas síkságon, ahol egy bölénycsorda gyűlik össze egy kis vízforrás körül. A kompozíció mesterien kiegyensúlyozott, bal oldalon sűrű, magas fák állnak, amelyek kontrasztot alkotnak a jobb oldalon sötétlő égbolttal. A bölényeket texturált ecsetvonásokkal ábrázolta a művész, amelyek nyugodtan állnak az előtérben, így megalapozva a vad természet hangulatát.

A színpaletta gazdag és légköri — mély zöld és barna árnyalatok keverednek a fű és a fák színeivel, harmonizálva a viharos felhők kék és szürke tónusaival. A távoli felhők közül átszűrődő fény drámai ragyogást kölcsönöz a képnek, fokozva a nyugalom és a vihar közötti feszültséget. Ez a festmény arra hívja a nézőt, hogy érezze a feszültséggel teli levegőt és hallja a távoli mennydörgést, tiszteletet és csodálatot ébresztve a természet ereje iránt. Történelmileg a 19. századi amerikai vadnyugat iránti rajongást tükrözi, megjelenítve annak szépségét és fenyegetéseit.