A festmény a Szajna partjára kalauzol, ahol a fény táncol a vízen, és a levegő frissnek tűnik. A művész mesterien ragadja meg Bougival nyugodt szépségét, a lágy zöldek, kékek és a lenyugvó vagy felkelő nap finom rózsaszínjének dominálta palettával. Az ecsetvonások, láthatóak, de keverednek, a mozgás érzetét keltik, mintha maga a folyó folyna a vásznon.

A kompozíció finom egyensúly. Egyrészt a folyó kiterjed, tükrözve az eget és a távoli dombokat. Másrészt a fák sora szegélyezi az ösvényt, a szemet a jelenet mélyére vezeti. Az épületek olyan egyszerűséggel vannak megfestve, amely növeli a varázst, és a tájon szétszórt kis figurák a mindennapi élet érzését sugallják. Ez egy olyan jelenet, amely arra hív, hogy bolyongjon, lélegezze be a légkört, és egyszerűen létezzen.