A festmény egy nyugodt vidéki jelenetet ábrázol, ahol két ökör türelmesen áll egy földúton, fehér bundájukat árnyékok tarkítják, amelyek a pirkadat vagy alkonyat lágy fényét idézik. Jobbra egy nagy fa szekér áll, tele frissen aratott szénával, amit két munkás óvatosan gondoz, alakjuk beleolvad a vidéki természetes színekbe. A kompozíció egyensúlyozza az ökör és a szekér szilárdságát a nyitott, tágas égbolttal, amely nyugodtan terül el a horizont felett, finom kék és tompított szürke árnyalatokban. A festékkezelés laza, de átgondolt, finom érintésekkel, amelyek megidézik az állatok szőrzetének és a szekér durva fájának textúráját, mindezt földszínekkel, zöld, barna és finom okkerszínekben.

Ez a mű egy nyugodt pillanatot testesít meg a vidéki életben, felidézve a mezőgazdasági munka csendes méltóságát és ritmusát. A tompított színpaletta és a lágy fény békés hangulatot teremt, invitálva a nézőt, hogy elképzelje a természet lágy hangjait – a széna susogását, az ökör mély lélegzetét és a távoli vidéki hangokat. 1862-ben készült, ez a mű egy olyan korszakot tükröz, amikor a művészek elkezdték figyelmüket a mindennapi vidéki jelenetekre fordítani, megörökítve az autentikusságot és az egyszerűséget a városi központokon kívül. A művész technikája, az impresszionista ecsetvonásokat a naturalista részletekkel ötvözve, érzelmi rezonanciát ad, amely lehetővé teszi a néző számára, hogy érezze a szekér súlyát és a környező táj kiterjedését.