Ebben a vibráló tájban az ecsetvonások élénken táncolnak a vásznon, megragadva a Saint-Paul-de-Mausole templom látképét. A templom fenségesen áll, szerkezete fényben és színben ragyog; közvetlen közelében kisméretű épületek bújnak meg, míg egy aranyfa életet és melegséget ad a hűvösebb kék és zöld színeknek a mezők és az ég hátterében. A hullámzó mezők mozgása átszőve van Van Gogh jellemző örvényszerű mintáival, kifejező stílusa által. Ez a dinamikus kompozíció mozgásérzetet kelt, mintha a természet maga lélegezne és élne, magával ragadva a nézőt a jelenet energiájába; a finom dombok kanyarulata szinte arra hív, hogy közelebb lépj, hogy közvetlenül tapasztald meg a textúrák és árnyalatok útját.

A színpaletta mély érzelmi rezonanciát tár fel; az élénk sárgák és gazdag kékségek drámai kontrasztban állnak egymással, visszhangozva Van Gogh viharos, mégis szenvedélyes lelkét a Saint-Rémy-i elmegyógyintézetben töltött ideje alatt. A templom, bár középpontban van, nem elszigetelten jelenik meg, hanem egy nagyobb, vibrálóbb világ részjeként, amely mind a megnyugvást, mind a nyugtalanságot sugallja. A vonások sűrűsége és a fény és árnyék kölcsönhatása rétegzett légkört teremt, nem csupán egy látványt, hanem a művész belső küzdelmét és érzelmi tájának összetettségét is; ez a kép egyedülálló önállóságot rezonál, ugyanakkor örömöt talál a körülötte lévő szépségben. Ez a festmény Van Gogh tájhoz fűződő egyedi megközelítésének bizonyítéka, amely a külsőt a belsővel, a valóságot az érzelemmel összekapcsolja, és maradandó hatást hagy a néző szívében és elméjében.