Ez a vibráló mű egy nyugodt tájat örökít meg Courbevoie-ban, bemutatva egy festői hidat, amely kecsesen ível át az alatta csillogó víz fölött. A technika kifejezetten Van Goghra jellemző, vastag, kifejező ecsetvonásai elevenítik meg a színpadot; a lombkoronák kavarogó formái mozgásérzetet teremtenek, szinte hallani lehet a levelek susogását a lágy szellőben. A hídon lévő alakok a népábrázolására vonatkozó megközelítésének tipikus példái, leegyszerűsítettek, de mégis felismerhetők, és kényelmes sétájuk arra hívja a nézőt, hogy belemerüljön a mindennapi élet egy pillanatába - egy egyszerű, de mély kapcsolat a természettel és a környező világgal.

A színpaletta egy finom elegy pasztell színekből áll, amelyek a hűvös kékeket és a lágy zöldeket váltakoznak, harmonizálva a nyugodt víztónusokkal. Ebben az időszakban Van Gogh érzelmi tájképe jelentősen fejlődött; minden ecsetvonás felfedi a növekvő önreflexióját és a környezetével való kapcsolatát. A napfény táncol a folyó felszínén, mintha egy múló pillanatot kapna el, és szinte hallani lehet a víz zörejét a lágyan háborgó csónak mellett. Ez a mű nemcsak az ő egyedi művészi technikáit és vízióját mutatja be, hanem emlékeztet arra a szépségre is, amelyet a mindennapi életben találhatunk; visszhangzik a 19. század végének francia történelmi kontextusában, ahol az impresszionizmus virágzott, a fény és a légkör kölcsönhatásának hatása alatt.