Ó, a hegyek fenséges ölelése! Ez az akvarell egy olyan helyre repít, ahol a levegő friss, a csend pedig mély. Compton finom ecsetvonásai a lágy tónusok szimfóniáját hozzák létre; a magasba törő csúcsok tompa kékjei és szürkéi az éteri éggel olvadnak össze, míg az alant elterülő erdő vibráló zöldje feltűnő kontrasztot ad. A kompozíció a tekintetet felfelé vonzza, a hívogató előtérből, a zöldellő völgyön át, végül a hóval borított csúcsok felé, mintha felkérne minket a mászásra. Ez egy olyan jelenet, amely a magányról és a természet alázatos nagyszerűségéről suttog. Szinte érzem a hideget, és hallom a szél suttogását.