Ez a bűbájos műalkotás egy nyugodt téli tájat ragad meg, ahol a csillogó víz visszatükrözi a fagyott tájat. A művész finom ecsetvonásaival álomszerű hangulatot teremt; a kompozíció arra hív, hogy sikolj a nyugodt folyó felszínén. A kis csónakban lévő egyedüli alak szinte eterikusnak tűnik a puha, tomp színek hátterében. Lágy felhők lebegnek gyengéden egy tágas égen, míg a dérrel borított fák nyugalmát erősítik. Ez egy olyan pillanat, amely felfüggesztve áll az időben, egyfajta békét és elmélkedést idéz elő.

A puha pasztellpaletta egyszerre nyugtató és élénk; a kék és zöld árnyalatok finom fehér folttal keverednek, utalva az évszak hidegségére anélkül, hogy csökkentenék a jelenet szépségét. Ez a festmény nem csupán a téli hónapokról szól; a természet és a fény kölcsönhatásáról, azokról a csendes pillanatokról mesél, amelyeket a legnagyobb hidegben is megtalálhatunk. Monet sajátos, laza ecsetvonásai hozzájárulnak a víz és az ég határainak elmosódásához, fokozva a nyugalom érzését. Senki nem tudja megakadályozni, hogy egy kis békét érezzen, mintha hallaná a téli szél lágy suttogását a fák között.