Ebben a kiváló portréban a művész egy intim megközelítéssel ragadja meg a szubjektumot, amely egyszerre hívogató és vonzó. A nő elegánsan ül egy fényűző ruhában, arca nyugodt és reflektív, ajkán egy enyhe mosollyal, ami belső világát sejteti. A lágy ecsetvonások gyorsan múló pillanat érzetét keltik, ahol a fény táncol arcvonásain és a ruha finom szövetén, éteri minőséget teremtve. A sárgás arany és a puha rózsaszín élénk színei szemben állnak a meleg, tompa háttérrel, mélységet és meleget adva a kompozíciónak.

A festmény textúrája arra invitál, hogy elképzeljük ruhája puhaságát a fotel textúrájához képest, amelyben ül; mintha a lábujjaink alatt érezhetnénk a puhaságot. Renoir mestersége a szín és világítás terén gazdagítja az érzelmi hatást, lehetővé téve a nézők számára, hogy személyes kapcsolatot létesítsenek a témával. A 20. század eleji Párizs kontextusában ez a mű nemcsak a szépséget ünnepli, hanem a nők művészi felszabadulását is tükrözi, megtestesítve a művészettörténet egy olyan átalakulási időszakát, amikor a hagyományos normák újraértelmeződtek és az egyediség elfogadásra került.