A mű egy csendes pillanatot örökít meg egy szövő életében, puha, földes barna és tompa zöld árnyalatokkal körülvéve. A szövőszék, egy nagyszerű fa szerkezet, a téglalap alakú vászon közepén található; masszív függőleges oszlopai szilárdan rögzítik a térben, miközben a támok változó vastagsága lenyűgöző vizuális vonzerőt ad; a szövőszék mestersége párhuzamos a létrehozója ügyességével. A szemünk lefelé haladva Van Gogh a szövő kezeit mutatja, amelyek finoman irányítják a fonalat, ezzel éles kontrasztot teremtve a kibontakozó puha textúrájú szövethez. Ez a nyers kreativitás érzését kelti—egy táncot a mester és az ő művészete között.

Felfedezve Van Gogh művészeti technikáit, könnyen észlelhetjük jellegzetes ecsetvonásait, amelyek mozgást és mélységet kölcsönöznek; ezek a különböző ecsetelési formák nem csupán a tárgyakat ábrázolják, hanem érzelmi rezonanciát is közvetítenek. A paletta, amely döntően meleg és egységes, körülöleli a nézőt, szinte intimebb pillanatba ejtve őt a művész munkájában. A lágy légkör megőrzi a mesterség küzdelmét és elégedettségét, miközben átadja a nézőnek a manuális munka történelmi lényegét Van Gogh korában. Személyes érzést kelt, emlékeztetve minket a láthatatlan kezekre — akik gyapjúval és fonalakkal szőnek történeteket, visszhangozva a művészi alkotás szellemében, megszabadulva a felületességtől és elérve a művészet valódi formájának szívét.