Az eterei pasztell színek lágy fátylában a festmény elrepít egy nyugodt vízpartjára, ahol Vétheuil falucskája felébred a reggeli puha fényben. A művész ecsete könnyedén táncol a vásznon, egy impresszionista ecsetvonásokból álló szövedéket szőve, amely a nyugalom és béke érzéseit ébreszti. A napfényben úszó tetők — aranyszínű árnyalatokkal díszítve — a zöld domb oldalán bújnak meg, mesélve a mindennapi életről, amelyet az idő szele nem érintett meg. Egy monumentális harangtorony, talán egy templom, kiemeli a tájat, csendben tanúskodva a évszakok váltakozásáról és a falu szívveréséről.

Ahogy mélyebbre nézel, a ragyogó vízben való tükröződések mintha a valóság és a festmény határán játszanának, elmosva a különbségeket a fény csodájával. A puha rózsaszín és kék színek összemosódnak az égen, a nap feltámadására utalva, míg az alatti fodrozódások a lágy szellő felé súgnak; minden, ami ebben a jelenetben van, lélegzik, énekel, és meghív a kontempláció egy pillanatára. Itt rejlik Monet zsenialitása — az a képessége, hogy megragadja egy hely 'érzését', átformálva egy átlagos kilátást egy rendkívüli utazássá, amely szól a szívhez és táplálja a szellemet.