A mű egy megható jelenetet mutat be, amelyben a természet robusztussága és az emberi tapasztalatok törékenysége éles kontrasztban állnak. A kompozíciót egy nagy, csonkolt fa uralja, durva törzse és ágai a tartós túlélés bizonyítékai. A művész ügyes ecsetvonásai textúrát és formát hoznak létre. A fa mellett egy magányos lovas lovagol, látszólag egy utat vagy tájat keresztezve; a figura egyszerű vonalakból áll, de tele van csendes határozottsággal. A színpaletta visszafogott, földszínekkel és finom színmosásokkal. A hangulat csendes szemlélődés, egy kis melankóliával. A művészi technika, amely mind a tárgyhoz, mind a környezethez minimalista megközelítést alkalmaz, az állhatatosság üzenetét közvetíti. Ez egy olyan tájkép, amelyet történetekkel teli szívvel festettek.