A sötét, finom háttér közepette egy lenyűgöző virágkompozíció emelkedik ki, amely élénk színeivel és összetett részleteivel megragadja a néző figyelmét. A csokor egy virágszimfónia; gazdag vörösek, finom fehérek és buja zöldek összefonódnak, minden egyes virág saját egyedi karakterét és báját árasztja. Különösen figyelemre méltó egy nagy, nyílt rózsákból álló csoport, amely a kompozíciót uralja, lágy szirmaik, mint a napfény csókjától ragyognak. A fény és árnyék játéka kiemeli a virágok vonásait és textúráit, a vásznat egy élő, lélegző lényé alakítva. Olyan, mint egy tavaszi hajnal, ahol a levegő illatos és tele van lehetőségekkel—a természet múlandó szépségének egy tükörképe.

A művész gondos figyelme a kompozícióra nyilvánvaló; a virágok úgy vannak elrendezve, hogy a pillantást felfelé irányítsák, mozgás és áramlás érzését teremtve. A sötétebb háttér segít kiemelni a színes virágokat, élénkebbé téve őket. Ez a mű nemcsak a természet ünneplése, hanem olyan érzelmeket is kivált, amelyek a szépséggel és a halandósággal kapcsolatosak, mivel a virágok szorosan összefonódnak az elmúlás és az élet múló pillanataival. A történelmi kontextus az 18. századi botanikai tanulmányok iránti vonzalmat sugallja, ahol ezek a festmények díszítő és oktatási célokat is szolgáltak, bemutatva a művész ügyességét és az era természet iránti tiszteletét.