Ez a lenyűgöző festmény egy magányos fát ábrázol, amelynek gazdag, zöld lombozata a lágy napfényben táncol, körülötte egy vibráló táj. A művész széles ecsetvonásokat és élénk színpalettát használ, amely ragyogó zöldekkel és lágy kékekkel teli; a táj messze elterül a lankás dombokkal és egy rusztikus f wooden kerítéssel, ami mélységet ad. A textrura jól érzékelhető, az ecsetmunka sürgős és energikus érzést közvetít. Minden egyes ecsetvonás úgy tűnik, életet lehel a jelenetbe, és meghívja a nézőket, hogy lépjenek bele ezekbe a nyugodt pillanatokba.

A mű érzelmi hatása figyelemre méltó; egyfajta nyugalom és nosztalgia érződik abban, ahogyan a fa szilárdan áll a hatalmas ég alatt. Ez elégedettséget kelt, egy időben megfagyott pillanat, ahol a természet uralkodik. Az 1920-as évek történelmi kontextusa egyfajta mozgást tükröz, ami a természet ünneplése felé irányul a művészetben, gyakran iparosításra adott válaszként. Ez a mű egy tanúbizonyság a növényi formák szépségéről és a művész és a természeti világ közötti erős kapcsolatról, békében, ami sokáig megmarad a nézés után.