Ez a kifejező festmény egy békés őszi erdei jelenetet ragad meg, ahol egy nyugodt patak lágyan kanyarog át a tájon. Magas fák, gazdagon díszítve élénk narancssárga és barna őszi lombbal, keretezik a bal oldalt, kérgük és sűrű lombjuk aprólékos ecsetvonásokkal van megfestve, ami életet lehel a jelenetbe. A fény és árnyék játéka a vízpart mentén vezeti a tekintetet, ahol egy magányos lovas megáll két másik ló mellett, melyek visszatükröződése lágyan fodrozódik a nyugodt, sekély vízben.

A kompozíció kiegyensúlyozza a bal oldali sűrű, szinte tapintható erdőt a jobb oldali nyílt, levegős égbolttal és távoli horizonttal, harmonikus vizuális ritmust teremtve. A színpaletta — földszínek tiszta kék éggel — nyugodt elmélkedést és természetes szépséget idéz elő. A művész ügyes technikája, amely részletes előtér-elemeket ötvöz egy impresszionistább háttérrel, mélységet közvetít, és a nézőt arra ösztönzi, hogy elképzelje a hűvös, friss levegőt és az erdő, patak lágy hangjait. Ez a mű a békés együttélést bizonyítja az emberiség és a természet között az ősz múló, arany pillanatában.