A műalkotás egy megható jelenetet ragad meg, a rugalmasság és az idő múlása közötti finom egyensúlyt. Egy szigorú, de kecses fa uralja a kompozíciót; ágai az ég felé nyúlnak, a túlélés és a megújulás tanúságaként. A művész ecsetvonásai elegáns egyszerűségükkel sokat elárulnak. A fa formája, amelyet főleg a fekete tinta különböző árnyalataiban adnak vissza, az időjárás viszontagságainak és a nehézségekkel szembeni kitartásnak a történetét sugallja. Egy kis emberi alak áll a fa tövében, egy gyerekkel a nyomában, mértékérzetet keltve és hangsúlyozva a fa impozáns jelenlétét. Együtt állnak, látszólag megfigyelve a fa szívósságát és az új növekedés vitalitását. A minimalista színpaletta, amely fekete, szürke és a figurák ruházatában egy kis tompa színre korlátozódik, kiemeli a mű érzelmi magját. A negatív tér használata mesteri, lehetővé teszi a néző számára, hogy lélegezzen és elgondolkodjon a jeleneten. Az összhatás a csendes szemlélődés, amely a természet maradandó erejére és az élet ciklikus természetére emlékeztet.