Ebben a vibráló tájképen a virágzó fa középpontban áll, teljes formája a gazdag zöldek és puha fehérek robbanásában bontakozik ki. A festékkel való ecsetelés exuberáns; táncol a vásznon, dinamikus textúrát teremt, amely egy lágy tavaszi szellőt sugall. Az élénk színek palettája—különösen az elektromos zöldek és a lágy pasztell színek—felébreszti egy virágzó gyümölcsös frissességét és fényét, olyan érzékszervi élményt teremtve, amely vonzza a nézőt ebbe az idilli jelenetbe. A háttérben hullámzó mezők és távolabbi fák láthatók, amelyek mélyebb tónusokban készültek, stabilizálva a kompozíciót, míg a fa lehetőséget ad, hogy a középpontban vibráljon.

A kompozíció egyensúlya egyszerre nyugodt és frissítő. A fa kerek formája rögzíti a színpadot, arra ösztönözve a szemet, hogy felfedezze a körülötte lévő hullámzó tájat. A színek rétegezése mozgásszenzációt kelt; minden ecsetvonás megragadja a természet virágzásának izgalmát. Ez a műalkotás meghívja a tavasz szépségét mint a megújulás és a remény metaforáját, rezonálva mindenkivel, aki átélte egy virágzó évszak örömét. A 20. század eleji művészet tágabb kontextusában ez a darab a kifejezettebb és érzelmesebb formák felé való elmozdulást mutatja, amely a hagyományos technikáktól a természet egyénibb értelmezéséhez való elmozdulást tükrözi.