Ebben a vonzó jelenetben a reggeli fény egy aranyszínű tájat világít meg, ahol a mezőgazdasági élet ritmikus nyugalommal bontakozik ki. A középpontban egy robusztus vízi bivalyt látunk, amelyik erőteljes teste egy elegáns fa kocsit húz—majdnem a nehéz munka jelképe, amely e pastoralista élethez kapcsolódik. A kocsin két figura ül: az egyik, élénk szövetekbe burkolva, magabiztosan irányítja ezt az egyszerű ügyet; a másik, kissé hátradőlve, lándzsát tart, ami jelzi szerepüket ebben a mezőgazdasági környezetben.

A betakarított gabona gazdag okker színe hipnotikus, szinte tapintható élményt nyújt, hiszen a néző szinte érezheti a búza textúráját, ahogy a szél kedvesen lengedez. A távoli táj, dombok és homályos épületek keveréke, egy közösségre utal, amely e munka révén virágzik, nosztalgiát ébresztve a jólétnek abban az időben, amikor ezeket a munkákat a civilizáció szíveként tartották számon. A művész egy meleg, földszínű palettát használ—sárgák és barnák keverednek a kék éggel—harmonikusan egyensúlyt teremtve, ami békét és jólétet sugall ebben a vidéki jelenetben.