Ez a nyugodt fametszet egy békés folyóparti tájat ábrázol, finom hóesés alatt. A sötét épületek sziluettjei fagyos partvonalat jelölnek ki, hófödte tetejük kontrasztot alkot a halvány, sejtelmes alkonyati égbolttal, amelyet lassan hulló hópelyhek tarkítanak. A víz visszatükrözi a hó és a környező építmények fényét, hűvös, csendes palettát alkotva jéghideg kék és lágy szürke árnyalatokkal. A vertikális kompozíció és a hó aprólékos textúrája a téli estékre jellemző nyugalmat és elmélkedő hangulatot jeleníti meg. A finom hópelyhek mintázata majdnem tapinthatóvá teszi a jelenetet, hűvös és békés élményként.

A művész mesterien használja a fényt és árnyékot, kiemelve a sötét faépítészet és a lágy, fehér hó közti interakciót, nosztalgikus érzést ébresztve az ipari vízparti környezetben. Klasszikus ukiyo-e technikákat alkalmazva — sík felületek, kontrollált vonalak és finom színátmenetek — a mű egy időben megragadt pillanatot jelenít meg, amely egyszerre hívogató és magányos. Az érzelmi hatás békés magányt sugallva tükrözi az emberi tér természetes elemekkel szembeni csendes ellenállását. 1934-ben készült, hidat képezve a hagyományos japán művészet és a modern világ között, emlékeztetve a természet állandó jelenlétére a mindennapi életben.