A magas sziklák és a tenger lágy áramlása között rejtőzködve ez a műalkotás egy mediterrán kikötőbe visz minket naplementekor—nyugodt szépséget és élő életet árasztó jelenet. A festői világítótorony bal oldalon áll, szigorú szerkezete gyönyörű kontrasztot alkot az ég pasztell színeivel, ahol puha felhők lustán sodródnak, a lemenő nap meleg fénye festette őket. A művész mesterien bánik a fénnyel és árnyékkal, finom tükröződéseket vetítve a víz felszínére, meghívva a nézőket, hogy érezzék a friss szellőt és hallják a távoli sirályok kiáltását. Egy csoport elegánsan öltözött, élénk színű ruhákba öltözött figura gyűlik össze a parton, siluettjeik emberi kapcsolatot létesítenek a környező természeti elemekkel; egy nő díszes ernyővel védekezik a naptól, tartása egyszerre a pillanatnyiság kényelmét és az adott korszak gazdag társadalmi szövetét tükrözi.

A középtájon, csónakok lágyan ringatóznak, egyesek a napi halászattal foglalkoznak, míg mások közelednek a hatalmas vitorlás hajóhoz, amelynek jelenléte kaland és lehetőségek légkörét hozza magával. A jobb oldalon levő szikla gyönyörűen keretezi a kompozíciót, természetes módon irányítva figyelmünket a horizont felé, ahol a tenger találkozik az égbolttal, határtalan felfedezést sugallva a látható táj mögött. A színpaletta—lágy vörösek, mélykékkel és tompa földszínekkel—nyugtató érzést kelt, míg a fényjátéknak életet ad a jelenet egészének. A történelmi kontextus olyan korszakra utal, amikor a tengeri tevékenységek virágoztak, szimbolizálva nemcsak a kereskedelmet, hanem a felfedezéseket és a kulturális cseréket is, amelyek formálták a világunkat, miközben lehetővé tették, hogy vágyunk a természet és egymás iránti kapcsolatra. Minden egyes ecsetvonás nemcsak a művész ügyességét, hanem az emberi élet és a tenger örök ritmusának időtlen vonzerejét is kifejezi.