A műalkotás a csendes elmélkedés érzését idézi, egy magányos alakot ragadva meg egy hatalmas tájban. Egy férfi, hagyományos öltözékben és kalapban, egy enyhe lejtőn állva a horizontot nézi. Egy csavarodott fenyő keretezi a jelenetet balra, tűleveleit pontos és finom ecsetvonásokkal jelenítve meg. A háttér távoli hegyeket tár fel, formáik a színek finom mosásával puhulnak. A kompozíció kiegyensúlyozott; a fa erős függőleges elemként funkcionál, míg az alak fókuszt ad. A vonalak egyszerűsége és a tompa színpaletta – nagyrészt földszínek, egy kis kékkel – a nyugalom és az önvizsgálat hangulatát teremti meg. A művész gondos tintamosása mélységet és textúrát ad a jelenethez.