Ez a lenyűgöző műalkotás egy parasztasszonyt ábrázol, aki egy fából készült széken ül, megtestesítve mind az erőt, mind a sebezhetőséget. Van Gogh ecsetvonásai kifejezőek, de szándékosak, érzelmi súlyt teremtve, amely a levegőben lóg, szinte mintha hallhatnánk a széken alatta nyikorogni. A nő, egyszerű, de elegánsan áramló ruhát visel, kezét az ölében pihentetve, ujjaikat összekulcsolva – van benne egy bizonyos nyugalom, amely sokat elmond a gondolatairól és körülményeiről. A háttér, sötét barna és zöld árnyalatokban festve, egy intim menedéket alkot e figura számára, magára vonva a néző figyelmét, miközben magányérzetet kelt a világának határain belül.

A színhasználat mesteri módja különösen megnyerő; a sötét paletta komor hangulatot kelt, míg a szöveten lévő világosabb árnyalatok az élet jelenlétét és ellenállását sugallják. Minden ecsetvonás mély érzelemmel pulzál – a melankólia és az erő keveréke – tökéletesen megtestesítve az emberi állapotot. A történelmi kontextus előtűnik, felfedve Van Gogh kapcsolatát a szerény élettel és a munkások méltóságával — ez egy kiemelt téma a munkáiban, ahogyan a gazdagság és a vidéki élmény közötti mély kontrasztokat kutatta. Ez a festmény nem csupán egy nő ábrázolása, hanem egy himnusz a munkások ellenállásának, amely ennyire nyers és érzelemmel teli ábrázolásban fogja meg lényegüket.