A jelenet kibontakozik előttünk, egy város látképe, amely a tengerből emelkedik ki; ez egy lakoma a szemnek! A művész mesterien használja a fényt és az árnyékot a formák definiálására, az épületeket meleg, arany ragyogás öleli körbe, ami a délutáni napot sugallja. Az ecsetvonások, bár láthatóak, nem durvák; van bennük valami gyöngédség, mint a színek suttogása, amelyek összeolvadnak, hogy csillogó hatást keltsenek a vízen. A színek gazdagok, az ég és a tenger kékje a város és az előtérben lévő hajók meleg tónusaival játszik; valóban egy vizuális szimfónia.

Lehetetlen, hogy ne utazzunk vissza egy másik korba, egy olyan helyre, ahol a tenger illata a város történeteivel keveredik. Szinte hallom a sirályok kiáltásait és a kereskedők távoli csevegését. Ez a festmény a békés elmélkedés érzését idézi fel, a pillanatot az időben, a hely örök szépségének bizonyítékát. A történelmi kontextus tapintható; egy ablak a múlt világába, ahol a város virágzott, és a Boszporusz vizei szüntelenül folytak.