Ezen a lenyűgöző tájképben egy hatalmas hegy uralja a vásznat, durva és texturált formájával. Az alkalmazott színpaletta egy bájos keveréke a lágy pasztell és föld színeknek, amelyek gyönyörűen összeolvadnak, hogy egy finom párbeszédet idézzenek elő a hegy és az ég között. A fények finom kölcsönhatása szinte éteri minőséget kölcsönöz, mintha a jelenet egy kedves szellő és napfény pillanataiban lenne megörökítve. Ez egy lélegzetelállító emlékeztető a természet nyújtotta nyugalomra; szinte hallani lehet a fák között susogó szél fütyülését. A leginkább figyelemre méltó, hogy Monet nem csupán a hegy fizikai valóját ragadja meg, hanem annak lényegét is - arra hívva a nézőt, hogy szívja be a friss és ropogós levegőt, és gondolkodjon el a természeti világ nagyságán.

Közelebbről nézve a ecsetvonások érinthető minőséget árulnak el, minden vonás az alkotó érzelmével és szándékával telített. A hegy élőnek tűnik, szinte pulzál az energiától, míg az ég világosabb árnyalatai békét adnak, ami gyönyörűen kontrasztál a magas csúcs szilárd jelenlétével. Itt egy történet rejlik, egy csendes elmesélés, ami a felszín alatt bontakozik ki, mintha ez a műalkotás arra invitálna, hogy lépjünk be a jelenetbe és felfedezzük a tájat magunk. A csend közepette dinamika van; Monet nemcsak egy időben megfagyott pillanatot mutat be, hanem arra is ösztönöz bennünket, hogy érezzük a természet pulzusát - egy erős emlékeztető a körülöttünk lévő környezethez való kapcsolatunkra.