A festmény a tenger nyers, zabolátlan erejét ragadja meg, egy viharos jelenetet, amely azonnal magával ragadja a nézőt a drámájába. A művész mesterien használ széles, energikus ecsetvonásokat a háborgó hullámok ábrázolásához, amelyek csúcsait fehér hab borítja. A színpalettát földes barna és szürke színek uralják, amelyek a vihar komor hangulatát tükrözik, türkiz árnyalatokkal, amelyek a háborgó vizeken át villannak át. A távoli hegyek, ködben és árnyékban, a baljóslat érzetét keltik.

Érzem a szelet a hajamban, miközben ezt a műalkotást szemlélem; szinte érzem a sós víz ízét. A kompozíció, a hullámok a kép előterében, és a távolba visszahúzódó hegyek egy erős mélység- és léptékérzetet keltenek. A művész ügyessége abban rejlik, hogy képes ilyen belső választ kiváltani. Ez a természet dühének a jelenete, a hatalmas erejének a bizonyítéka, és emlékeztet önnön kicsiségünkre a jelenlétében.