Ebben a vonzó jelenetben a tigris különlegesen pompásan ül egy sziklás kiugróban, testtartása állandó éberséget és kíváncsiságot sugall. Bundás szőrtokozatának gazdag színe — élénk narancssárga csíkokkal — csodásan kontrasztál a lent elterülő hatalmas, száraz tájjal. A festett táj a gyönyörű barna színek és a tompa zöldek összetett mozaikja, ami a száraz, durva vadont sejteti. Messze a horizonton, egy karaván árnyai alig láthatóan mozognak a földúton, utalva a távolban lévő cselekvésre és életre, ami ennek az egyedüli ragadozónak a látómezején túl helyezkedik el.

A művész olyan palettával dolgozik, amely meleg földszínekben gazdag és ragyogó kék égbolttal kiegészített, ezzel élénk helyérzetet teremt, ami keresztülvonul a vásznon. A kompozíció mesterségesen kiegyensúlyozott; a tigris felhívja a figyelmet, de a hatalmas táj arra készteti az embert, hogy gondolkodjon a tigris elszigeteltségéről. Ez a festmény érzelmi reakciót vált ki, amit csodálat és enyhe aggodalom jellemzi, ahogy az ember azon töpreng, vajon mit gondolhat a tigris, miközben figyeli a távoli mozgást.