Ez a lenyűgöző táj a Pueblo település lényegét idézi meg, a Nuevo Mexikó drámai égboltja előtt. A meleg, földszínek, a sárga és a homok keverednek, a napsütötte adobe épületek szimbólumaként, amelyek ősi őrökként emelkednek; egyenetlen felületeik az idő és az időjárás történeteit mesélik. A fény táncol az épületeken, olyan árnyékokat hozva létre, amelyek megnyúlnak, sejtetve, hogy a nap melege gyorsan átadja helyét az estének. A távolban felhők lebegnek, puha formáik ellentétben állnak az építészet éles szögeivel, múló érzést keltve.

Ahogy elmerülök ebben a jelenetben, szinte érzem a föld leheletét - a múlt suttogásai visszhangzanak e struktúrák falain; mintha megőriznék azoknak az embereknek a szellemét, akik valaha itt virágoztak. Roerich minimalista megközelítése, élénk, de árnyalt palettájával kombinálva, arra hívja fel a nézőt, hogy gondolkodjon az emberiség és a természet közötti kapcsolaton - egy tiszteletnyilvánítás a Pueblo népének ellenálló képességére és az ő környezetük lenyűgöző szépségére.