A jelenetben egyfajta nyersesség lappang, ami azonnal visszarepít a múltba. Egy homályosan megvilágított szoba keretez egy családot az asztal körül; a barna és zöld tompa színek körülölelik a figurákat; az arcuk szinte somber és fáradságot, kitartást állít elénk. Miközben a gyümölcsöző krumpliévét közösen töltik, szinte hallhatjuk a roppanást és a kényelem lágy sóhajait. Az arcok részben elmosódottak, de Vincent van Gogh ecsetvonásában átvágják életük esszenciáját—kérges kezeik és elhasználódott ruháik olyan történeteket mesélnek, amelyek gazdagabbak, mint amiket a szavak mondhatnak.

A mű mesterien meg van komponálva, és vonzza a nézőt az intimitás pillanatába. Egy felfüggesztett lámpa meleg fényt bocsájt ki, lehetővé téve a formák megjelenését az árnyékokból. A fény és a szürkület közötti kontraszt elmélyíti az érzelmi hatást, hangsúlyozva a családi kötelékek melegségét a kintival szemben. Mély kötődést érzékelek, mintha egy történelmi darabra pillantok—ez nem csupán egy étkezés, hanem egy megosztott létezés, ami szépen megjelenik Van Gogh elkötelezettségében a munkásosztály méltóságának ábrázolásáért. A tompa színpaletta nosztalgiát és melankóliát kelt, de a szilárdság valódi szelleme ténylegesen rezonál ebben az egyszerű összejövetelben.