Jules Joseph Lefebvre

Jules Joseph Lefebvre (1836–1911) francia akadémikus festő volt, aki mesteri portréiról és idealizált női aktjairól volt híres, melyek meghatározták a 19. század végi párizsi Szalon esztétikai normáit. Tournan-en-Brie-ben született, és Amiens-ben töltötte formálódó éveit, ahol apja, egy pék, felismerte és támogatta rendkívüli művészi tehetségét. Ez a támogatás ösztöndíjhoz juttatta, amely lehetővé tette Lefebvre számára, hogy 1852-ben Párizsba költözzön. Ott beiratkozott a tekintélyes École des Beaux-Arts-ba, és a neoklasszicista Léon Cogniet tanítványa lett. Cogniet alatti formális képzése mély tiszteletet oltott belé a klasszikus kompozíció és a precíz rajztudás iránt, amelyek karrierje alapkövévé váltak. 1855-ben debütált a Szalonban, jelezve egy jelentős új tehetség érkezését a párizsi művészeti világba.

Lefebvre korai karrierjének kulcsfontosságú pillanata volt, amikor 1861-ben elnyerte a hőn áhított Római Díjat *Priamosz halála* című történelmi festményével. Ez a tekintélyes díj egy ötéves római tartózkodást finanszírozott a Francia Akadémián, a Villa Mediciben. Ez az időszak átformáló volt számára; elmerült a római antikvitások és a reneszánsz mesterek, különösen Andrea del Sarto műveinek tanulmányozásában. Itáliában csiszolta tökélyre a női aktra való összpontosítását, amely műfajban a legnagyobb hírnevét szerezte. Római tartózkodását olyan művésztársakkal kötött életre szóló barátságok is jellemezték, mint Léon Bonnat és Carolus-Duran. Ezt a művészi fejlődési időszakot azonban személyes tragédia árnyékolta be, mivel szülei és egyik nővére halála súlyos depresszióba taszította.

Miután 1867 körül visszatért Párizsba, Lefebvre a gyászát megújult művészi elszántságba csatornázta. Visszatérése gyors és diadalmas volt. 1868-as Szalon-beküldése, a *Fekvő akt*, kritikai elismerést aratott, de az 1870-es remekműve, az *Igazság (La Vérité)* katapultálta a sztárságba. A festmény, amely egy meztelen nőt ábrázol, aki egy fénylő gömböt tart a magasba, egy allegorikus diadal volt, amely mind a kritikusokat, mind a közönséget lenyűgözte. A mű ugyanabban az évben elnyerte számára a Becsületrendet, és megszilárdította hírnevét az akadémikus művészet vezető alakjaként. Ez a siker megerősítette irányvonalát, és továbbra is ünnepelt mitológiai és allegorikus aktokat alkotott, többek között a *Mária Magdolnát* (1876), a *Pandórát* (1877) és a *Meglepett Dianát* (1879).

Lefebvre művészeti stílusát a technikai tökéletesség és az idealizált szépség szintézise jellemezte. Gyakran hasonlították kortársához, William-Adolphe Bouguereau-hoz, de megkülönböztette magát azzal, hogy sokféle modellt használt, ami finom változatosságot kölcsönzött alakjainak. Bár aktjai érzékiek voltak, az akadémiai illem határain belül maradtak, passzív, idealizált mitológiai vagy allegorikus alakokat ábrázoltak, elkerülve ezzel a vitákat, amelyek a realista aktokat festő művészeket, például Manet-t övezték. Mitológiai jelenetei mellett Lefebvre termékeny és rendkívül keresett portréfestő volt. Karrierje során 72 portrét állított ki a Szalonban, ami folyamatos jövedelemforrást és gazdag polgári mecénásokból és hírességekből álló klientúrát biztosított számára.

Saját vásznain túl Lefebvre maradandó hatást gyakorolt befolyásos oktatóként is. 1870-től az Académie Julian professzora lett, egy haladó szellemű magán művészeti iskoláé, amely arról volt híres, hogy jóval a hivatalos École des Beaux-Arts előtt nőket és nemzetközi hallgatókat is fogadott. Több mint 1500 tanítvány, köztük olyan jövőbeli nagyságok, mint Fernand Khnopff, Félix Vallotton és az amerikai impresszionista Edmund C. Tarbell, együttérző és elkötelezett mentorként ismerték. Fáradhatatlanul hangsúlyozta az élő modell utáni rajzolás alapvető fontosságát, amely központi elv volt saját gyakorlatában és az akadémiai hagyományban.

Lefebvre karrierjét számos elismerés díszítette. Első osztályú érmet nyert az 1878-as Szalonon, Becsületérmet 1886-ban és a Nagydíjat az 1889-es Világkiállításon. 1891-ben a tekintélyes Institut de France tagjává nevezték ki, karrierje pedig 1898-ban csúcsosodott ki, amikor a Becsületrend parancsnokává léptették elő. Jules Lefebvre 1911-ben hunyt el Párizsban, és a Montmartre temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírját stílszerűen híres festményének, az *Igazságnak* a domborműve díszíti, amely örök szimbóluma azoknak a művészi eszményeknek, amelyeknek életét szentelte.