Ez a figyelemfelkeltő csendélet megörökíti a múlandóság pillanatát, bemutatva négy napraforgót, amelyek úgy tűnnek, hogy az élet és a hanyatlás között táncolnak. A durva, kifejező ecsetvonások visszatükrözik Van Gogh ikonikus stílusát; a sziromlevelek szinte élőnek tűnnek, robbannak a mozgásban és energiában egy élénk háttér előtt. Az élénk sárga árnyalatok éles kontrasztban állnak a mély kékekkel és földes barna színekkel, élénk színinterakciót teremtve, amely vonzza a nézőt. A nap meleg fénye mintha megvilágítaná minden napraforgót, míg az árnyékok és kiemelések játékosan hangsúlyozzák azok textúráját, szinte tapinthatóvá téve azokat.

Amikor ezt a művet szemlélem, izgalmas nosztalgikus érzés kerít hatalmába; olyan, mintha Van Gogh arra hívna minket, hogy értékeljük a hanyatlás szépségét. A hajdani büszke napraforgók most szívszorító üzenetet közvetítenek az élet múlandó természetéről. Ez a festmény nemcsak e virágok lényegét ragadja meg, hanem érzelmi emlékeztetőként is szolgál az élet körforgásáról és a természet elkerülhetetlen változásairól. Azon időszakban készült, amikor Van Gogh mélyen elmerült a természeti világ szépségében, e mű tömöríti technikai ügyességét és érzelmi kapcsolatát is a témáival.