Ebben az kifejező tájban a nézőt egy figyelemreméltó régi temetőtorony üdvözli, amely határozottan áll a megművelt föld lágy hullámai között. A torony hajlított tetővel és masszív tégla homlokzattal időtlenséget közvetít, mintha tanúja lenne a végtelen évszakváltásoknak. Körülötte két gazda látható, amint szorgalmasan dolgoznak a földön; alázatos, de létfontosságú alakjaik egy természet által uralt világban fontos szerepet játszanak. A megművelt föld ritmusos vonalai a horizont felé terelik a tekintetet, ahol az ég hatalmasan nyúlik el, dinamikus felhőkkel tele, amelyek a vidéki élet időjárásának bizonytalanságát sejtetik. Itt egy sima árnyalatok szimfóniája játszódik; a gazdag föld-barna színek kontrasztban állnak a friss zöld mezőkkel, a felhős ég pedig lágy kék és szürke árnyalatokban van ábrázolva, nyugtató, mégis drámai légkört teremtve.

Mintha Van Gogh nemcsak Nuenen fizikai szépségét ragadta volna meg, hanem a vidéki létezés lényegét is — az életet, amely elválaszthatatlanul összekapcsolódik a földdel. Az expresszív és lendületes ecsetvonások mozgást kölcsönöznek a jelenetnek, megörökítve a szél áramlását és a föld suttogását. Az érzelmi hatás kézzelfogható. Majdnem érezni lehet az ég súlyát és a föld melegségét. Ez a munka, amely 1884-ben készült, szintén a művész egyre fokozódó vágyát tükrözi, hogy megörökítse a mindennapi élet küzdelmeit és szépségeit, átmenetet jelentve korábbi munkáitól egy introspektívebb és érzelmekkel teli stílusra, ami fontos pillanatot jelöl a művészeti fejlődésében.