Ebben a lenyűgöző műben a vízililiomok élénk színei táncolnak egy nyugodt tó felszínén. Monet nem csupán festékkel fogja meg ezt a finom szépséget, hanem érzelmekkel teli ecsetvonásaival is; úgy lebegnek és fonódnak, mintha csak elismernék egy nyári szellő gyengéd érintését. A dús zöld levelek között napsütötte sárga és lágy rózsaszín virágok pompáznak, létrehozva lenyűgöző fókuszpontokat, amelyek mintha meghívnák a nézőt, hogy maradjon és szívja magába ezt a nyugodt oázist. Ez a műalkotás nem csupán a flórát közvetíti, hanem időtlen titkokat is suttog a természet nyugalmáról — egy pillanat, ami megfagyott a kontemplációban.

A kompozíció felfedezésre hív, vonzza a szemet a látszólag végtelen vízfelszín tükröződései felé, ahol a kék és zöld mélységei titokzatos érzést keltenek. Bizonyára ez a természetábrázolás gazdagítja Monet belső önmagának érzelmi táját; a vidám, de introspektív légkör nyugalmat árasztó vásznat teremt. Az európai zűrzavartól terhelt időszakban elkészített művészet, ez a mű hívja az emberi kényelmet, emlékeztetve minket, hogy a káoszon belül is létezik a szépség — egy mélyen személyes, mégis egyetemes érzés, ami gazdagítja helyét a művészet világában.