Ez a ragyogó táj egy folyós jelenetet rögzít, amely a napos napok lágy ölelésében van. A víz csillogik, visszatükrözve a felette lebegő szétszórt felhőket, míg a lágy hullámok egy könnyű fuvallatra utalnak, ami megzavarja a felszínt. Magas fák állnak a part mentén, vékony törzseik az égi kéken nyúlnak felfelé, összefonódva a lassan úszó felhőkkel. A vízen néhány vitorlás lassan csúszik, fehér vitorláik elegánsan kontrasztálnak a táj tompa színeivel.

A kompozíció mestermunkaként készült; az előtér gazdag zöld és barna palettájával vonzza a nézőt, míg a csillogó folyó a szemeket a horizont felé irányítja. Még a visszatükröződések és az ég közötti apró fokozatok is mélység és perspektíva érzését keltik. Ez a mű nemcsak a természet szépségéről beszél, hanem egy időben megfagyott pillanatról is, meghívva minket, hogy álljunk meg, lélegezzünk, és beszívjuk a francia vidéki egy tipikus napjának nyugalmát. Ez a Monet impresszionista stílusának lényegét idézi, olyan ecsetvonásokkal, amelyek egyszerre szándékosak és spontán, megörökítve egy pillanatot, egy érzelmet, a valóság részletes ábrázolása helyett.