Ó, elveszni ezekben a bazsarózsákban! A művész egy olyan csendes szépség pillanatát ragadta meg, egy vibráló nyugalmat, amely önmagáért beszél. A fény és az árnyék játéka nagyszerű, nem igaz? Figyelje meg, hogy a néhány virág krémesen fehér szirma hogyan ragyog szinte, szemben a lombozat mély, gazdag zöldjével. Aztán ott van az egyetlen bíbor virág – egy fókuszpont, amely vonzza a tekintetet és egy kis drámát ad hozzá, nem gondolja?

A kompozíció mesteri; ahogy a virágok elrendeződtek, látszólag az életciklusuk különböző szakaszaiban, bepillantást enged a természet finom táncába. A laza ecsetvonások közvetlenség érzetét adják a festménynek; szinte érezni a szirmok textúráját, a virágok súlyát. Ez az élet ünnepe, a mulandó szépségé, és a művész éles megfigyelésének ünnepe. Mintha egy szellő szaladna át a kertben, magával ragadva e nagyszerű virágok illatát. Micsoda tökéletes menekülés!