Ebben a kifejező jelenetben egy magányos arab lovas pihen meg egy parázsló tábortűz mellett, közelében méltóságteljes lova áll védelmezően. A figura nyugodt, mégis éber tartással ül a földön, vállán bottal, élénk piros és mély kék ruhákban; egy gondolati megállóra hív a zord táj közepén. A művész ecsetvonásai folyékonyak, de markáns textúrájúak, megteremtve a sivatag esti porral és meleggel teli atmoszféráját. A lovas ruháinak meleg földszínei és a ló gazdag gesztenyeszíne szépen kontrasztál a nyeregen és a ködös háttérben megjelenő hűvösebb, tompa kék tónusokkal, érzelmi mélységet adva a képnek. Az árnyékok lágyan olvadnak bele a horizontba, nyugodt intimitást és végtelenség érzetet keltve. Ez a mű mesterien ragadja meg a 19. század közepének romantikus orientalistája szellemét — bepillantást enged egy valós és képzeletbeli világba, tele a vad táj és az emberi jelenlét közötti feszültséggel.