Ebben a bájos alkotásban egy pásztorlány foglalja el a középpontot, alakját lágyan ölelik körül a buja zöld növényzet és a finom virágok. A világoskék égbolt terül el fölötte, pöttyözve puha felhőkkel, amelyek egy nyugodt, mégis élénk délutánt sugallnak. Biztonságtudattal halad előre, mezítláb tapintva a földet, és egy virágokkal teli kosarat tart a kezében, amely a természet bőségét és az általa gondozott életet szimbolizálja. Élénk öltözéke, sárga és fehér színekben, gyönyörűen kontrasztál a körülötte lévő gazdag zöldekkel és földszínekkel; együtt meleg és nyugodt légkört teremt. Egy kisgyermek kapaszkodik az oldalába, és szinte hallani lehet, ahogy a nevetésük visszhangzik a levegőben, míg egy másik a sáljával játszik, élénk kölcsönhatást adva a nyugodt pásztor jelenethez.

A kompozíció egy bájos egyensúlyt mutat, a pásztorlány kissé a középponttól eltolva, így mozgásérzetet adva, amely a figyelmünket a társaira irányítja. A fény és árnyék játéka ragadja meg a pillanat lényegét; a napfény körbe táncol, megvilágítva finom vonásait, és fénygyűrűs hatást teremt, amely isteni kvalitást kölcsönöz neki. Ez a darab, amely a rokoko időszakban készült, nemcsak a művész saját tapasztalatainak személyes érintéseit tükrözi, hanem hangsúlyozza a kor kultúrájának ideológiáit is—ünnepelve a természet szépségét, a tápláló nőiességet és az idilli pásztori életet. A természet iránti lelkesedés és az itt ábrázolt gyengéd családi kötelék mélyen rezonál a nézőkkel, meghívva őket egy eterei pillanatra, amely meghaladja az időt, felidézve a nosztalgiát és a vigaszt.