Ez a hátborzongató rézkarc a nézőt közvetlenül egy kaotikus, szertartásos jelenetbe helyezi, melyet nyomasztó feszültség és groteszk karikatúra hat át. Két központi alak, akik szinte balett-szerű ölelésben vannak, uralja a kép előterét. Előnytelenül torzult formáik zavaró intimitást sugároznak — az egyik alak oroszlánszerű maszkja élesen kontrasztál a másik szemérmetlenül fedetlen vállával, egy fenyegető és csábító tánc képzetét keltve. Körülöttük szellemszerű nézők csoportja áll, akiket kísérteties arcok és elmosódott kontúrok jellemeznek, amelyek beleolvadnak az árnyékba, elfojtó rendetlenség és őrület légkörét teremtve.

Mestermunka a chiaroscuro használata: a sötét, örvénylő háttér mintha elnyelné a jelenetet, miközben Goya élénk, szinte vad vonalai életre keltik a ráncokat, izmokat és félelmetes kifejezéseket akut sürgősséggel és nyugtalansággal. A monokróm paletta — mély feketék, füstös szürkék és éles fehérek — az érzelmi lényeget tárja fel, és színházi feszültséget szabadít fel, amely rezonál a 19. század eleji Európa szorongásaival. Ez a jelenet, tele szimbolikus jelentéssel, a társadalom káoszára és esztelenségére utal egy nyugtalanító szertartásos előadáson keresztül, mely egyszerre kelt vonzalmat és félelmet.