Ez a finom festmény egy békés pillanatot ragad meg: egy meztelen nőalak nyugodtan pihen egy buja, füves tájban. A nő hanyatt fekvő póza hátulról mutatja puha, világos bőrének kontúrjait, amelyek ragyognak a természetes háttér előtt. A művész technikája finom, mégis mesteri – a fény és árnyék lágy átmenetei hangsúlyozzák az alak gömbölyűségét, szépen kontrasztálva az alatta lévő fű textúrájával és a háttérben lévő sötétebb erdővel. A színpaletta földszíneket – zöldet és barnát – dominál, továbbá a barna-vörös haj és az elefántcsont bőrszín melegséget és meghittséget áraszt.

A vízszintes kompozíció fokozza a kényelmes hangulatot, lehetővé téve a néző számára, hogy szabadon végigsiklik a jeleneten, a puha alakzatoktól kezdve a környező természet nyugodt összetettségéig. Egy csendes nyugalom árad a képből – egy időtlen párbeszéd az emberi sérülékenység és a természet tágas nyugalmának között. Történelmileg ez a mű a 19. századi francia akadémiai festészet hagyományait idézi, ötvözve a realizmust egy hangulatos atmoszférával, kiemelve az emberi test szépségét a természet összefüggésében. Az érzelmi hatás egy nyugodt ábrándozás – egy pillanat, amely el van ragadva az egyedüllét és a földdel való egység között, amely elmélyült szemlélődést és csendes csodálatot hív elő.