A festmény egy lenyűgöző látványt ábrázol a Volga folyóról, amelynek felszíne csillog a széles, légköries égbolt alatt. A hangulat nehéz, mégis elbűvölő, ahogy a tompa kékek és földárnyalatok keveréke mélységet és drámát teremt. A felhőfoszlányok a horizonton terjednek, formáik vonzóak és aggasztóak; a beszűrődő fény egy éteri jelleget kölcsönöz a jelenetnek. Négy nő, hagyományos öltözetben, áll a parton, látszólag beszélgetnek vagy töprengenek, megtestesítve a közösség érzetét a természet hatalmas szépsége közepette.

Ahogy a tekintete a horizont felé halad, távoli épületek árnyékát is felfedezheti, talán az emberi jelenlétből sugallva a táj nyers szépsége közepette. A víz nyugalmát, amelyet csupán csintalan madarak zavarják meg, csodálatosan kontrasztban áll a drámai éggel, és a nézőt egy időben megállt pillanatba vonzza. Ez a mű a orosz realizmus esszenciáját összegzi, és nosztalgiát ébreszt a vidéki élet egyszerűségéért, miközben felhívja a figyelmet a fölöttünk lebegő természeti erők hatalmára.