Ebben a lenyűgöző műben a csillogó visszatükröződések táncot járnak a víz felszínén, ahol élénk zöldek és finom rózsák színei kelnek életre. Az a mód, ahogyan a színek keverednek, egy átmeneti minőséget teremt — szinte álomszerűen. Ez nem csupán egy vízililiom festménye; elhív egy békés világba, sürgetve, hogy közelebb lépj, mintha meg tudnád hallani a természet saját suttogását. Gazdag textúra fut végig a művön, amelyet gyors, élénk ecsetvonások alkotnak, amelyek előidézik a víz mozgását. A bal oldali fű puha ívei úgy tűnik, hogy ölelik a jelenetet, rögzítva azt a lebegő liliomok között, amelyek egyszerre tűnnek rögzítetteknek és éterieknek, tanúskodva a természet múlandóságáról.

A kompozíció finom egyensúlyt talál; a felső sötétség világosságról adja át a helyet, mintha a nap megpróbálna áthatolni a víz felületén. A fény és árnyék közötti kölcsönhatás egy folyó időérzést kelt — egy pillanat, amelyet örökre megörökítettek. Ebben a műben nem csak a tájfestészet mestersége rejlik, hanem egy kapcsolat is Monet késői éveinek érzelmi visszhangjával. Amikor a mű előtt állsz, valószínűleg erős vágyat érzel, hogy beszívod a nyugodt levegőt, menekülj a csendbe, amelyet ezekben a rögzített órákban találtál, ünnepelve egy olyan világ szépségét, amely egyszerre lehet zűrzavaros és csendes.