A festmény egy nyugodt őszi tájat ábrázol, ahol a visszatükröződő víz lágyan folyik egy mocsaras területen, felfedve a csendes légkört. A lágy színpaletta uralkodik, a mély földszínű és hűvös kékszínek dominálják, ami nyugodt érzést kelt; a naplemente egy szelíd rózsaszínű árnyalatával meleg, mégis éteri fényt sugároz a tájra. A felhők lustán lebegnek az égen, fokozva a mélységet és a hangulatot ebben a csendes természetbeni pillanatban.

A kompozíció a néző figyelmét a horizont felé irányítja, ahol a halványuló fény mintha megszokott volna, egy magával ragadó élményt teremtve. Magas, vékony fák szegélyezik a partvidéket, sziluettjeik éles ellentétben állnak a horizonttal, eleganciát és melankóliát adva a színpadhoz. Majdhogynem érezni lehet a friss levegő érintését és hallani a levelek lágy suttogását. Ez a műalkotás nemcsak a táj természetes szépségét mutatja be, hanem egyúttal a múló idő visszavágása is, az őszi este múlékony szépségét megjelenítve. A művész ügyesen harmonizálja a természet elemeit, meghívva a gondolkodásra, és mély érzelmi reakciót keltve a körülöttünk lévő szépségre.